Sokszorozza meg sikerét
Határidős kereskedés
Kezelt számlák

FX + CFD > A CFD előnyei

A CFD kereskedés számtalan előnyös tulajdonsággal rendelkezik az olyan hagyományos befektetési módszerekkel szemben, mint a részvény vagy határidős kereskedés. A CFD többek között az alábbi előnyöket kínálja:

Nyereség az emelkedő és csökkenő piacokon is elérhető

Nemrégiben még a „vedd és ülj rajta” volt az egyetlen befektetési vagy kereskedési módszer, amelynél az ember reménykedett, hogy a piac és az adott részvény ára felmegy. Egyszerűen nem sok választási lehetősége volt a kisbefektetőnek. Az olyan új és izgalmas kereskedési termékek megjelenésével, mint a CFD, a vétel és az eladás bármikor végrehajtható, amikor kereskedési tevékenység van a piacon – vagyis gyakorlatilag a nap bármely percében.

Ha CFD-vel kereskedünk, mindegy, hogy a piac felfele vagy lefele mozog, mert emelkedő és csökkenő piacokból egyaránt profitálhatunk. Shortolás esetében például az a cél, hogy eladjunk egy pozíciót, majd később alacsonyabb áron visszavásárolva azt nyereségre tegyünk szert. Ugyanez igaz long pozícióban is, amikor is vásárolunk egy pozíciót, majd később magasabb áron megpróbáljuk eladni azt. Természetesen mindkét esetben egyforma esélye van annak is, hogy a piac az ellenkező irányba mozdul (további részletekért lásd kockázati felhívásunkat).

Próbálja ki a demó számlánkat!

Elérhető piacok széles választéka

Hat évvel ezelőtt a kisbefektetői CFD piac még viszonylag fiatal és az elérhető piacok száma pedig igen korlátozott volt. Azóta ez a termék egyre népszerűbbé válik a kereskedők körében, a kereskedési mennyiség évről évre jelentősen nő. Sok más kereskedési módszerhez és derivatív termékhez hasonlóan a CFD is egyre elismertebb a kereskedők és a hedgerek körében. A CFD piac növekedésének és fejlődésének egyik fő oka az, hogy a kereskedőknek számtalan lehetőségünk van az ilyen jellegű spekuláció során, így egyetlen számla megnyitása után a világ szinte bármely piacának bármilyen termékének emelkedő és csökkenő piaci mozgásából profitálhatnak. Az aktív kereskedők rájöttek, hogy a CFD piac kedvező spekulációs lehetőségeket rejt magában.

A CFD-k lehetővé teszik, hogy minden 50 millió font feletti piaci kapitalizációjú nagy-britanniai részvénnyel, és 500 millió dollár vagy euró feletti piaci kapitalizációjú amerikai, illetve európai részvénnyel, továbbá a vezető indexekkel, határidős árucikkekkel és devizákkal kereskedjünk. A kereskedési lehetőségek sokszínűsége legalább olyan vonzóvá teszi a CFD kereskedést, mint a bármilyen más aktív derivatív termékkel való kereskedés. Az Internet terjedésével lehetőségünk nyílik arra is, hogy egyszerűen hozzáférjünk a kereskedett mögöttes piacok nyilvánosan elérhető információihoz.

Alacsonyabb tőkekövetelmények – Tőkeáttételes kereskedés

A CFD kereskedés több tekintetben is rugalmasságot kínál a kereskedőknek, a választható megbízások típusaitól a kötések tényleges méretéig. Bármikor, bármilyen méretű ügyletet köthetünk egyszerűen, anélkül, hogy a másmilyen piacokon vagy termékek esetén megszokott hatalmas tőkemennyiséget le kellene rakni. Mivel nem birtokoljuk a részvényt vagy a kontraktust, nem kell a terméknek a teljes árát megfizetni.

A CFD a tőkeáttételes vagy alapletéttel történő kereskedés jó példája. Alapletétes kereskedési termék esetén csak a kötési érték adott százalékát kell letétként elhelyezni, nem a pozíció teljes értékét. Ezt nevezik kiinduló alapletéti (initial margin – IM) követelménynek.

A kiinduló alapletét devizák esetén 1 százalék, a kevésbé likvid piacokon pedig 25 százalék lehet - például a magyar részvények esetén. A kiinduló alapletét a kereskedési számla és az aktuális pozíció méretétől is függhet. A likvidebb piacokon, így a FTSE 100 indexet alkotó blue chipek esetén az alapletét 10 százalék körül mozog. Kevésbé likvid vagy jelentősen volatilisebb piacokon, illetve egyértelműen kockázatosabb részvények esetén általában magasabb, 15 és 25 százalék közé esik az alapletét.

A tőkeáttételes vagy alapletétes kereskedés egyik előnye, hogy ugyanolyan méretű pozíciókkal kereskedhetünk, mint részvénybrókerünknél, ám marad tőkénk arra, hogy más piacokon is kereskedjünk. Így lehetőségünk nyílik arra, hogy portfoliónkat jobban diverzifikáljuk, vagy tőkénk egy részét egyéb célokra felszabadítsuk. Természetesen minél nagyobb a tőkeáttétel, annál nagyobb kockázatnak vagyunk kitéve.

Tíz százalékos tőkeáttétellel például csak 1,000 euró alapletétre van szüksége 10,000 eurónyi részvény CFD vásárlására. Míg normál részvénykereskedés esetén 500 euró nyereség csak 5 százaléknak felelne meg, CFD esetén a hozam 50 százalék lenne. Sajnos a veszteséget is így kell kiszámítani, így a kereskedőknek tisztában kell lenniük a potenciális nyereség és veszteség megnövekedésével.

Próbálja ki a demó számlánkat!

Versenyképes jutalék és finanszírozási kamatok

A piacra való belépés és a kilépés költségei nagyon alacsonyak. A legtöbb CFD típus (indexek, áruk, kamatlábak) esetén a normál jutalék 3,00 EUR a megbízás méretétől függetlenül. Finanszírozásra csak részvény CFD, FX CFD és index CFD esetén van szükség, azaz minden nem határidős instrumentumhoz kapcsolódó CFD esetén. Az ugyanazon a napon nyitott és zárt pozíciókat nem kell finanszírozni.

Long pozíció (vétel) esetén fizetni kell a finanszírozási költséget (pl. EURIBOR + 3 százalék), míg short pozíció (eladás) esetén a finanszírozási költség (EURIBOR – 3 százalék) jóváírásra kerül a számlán. Díjaink az aktuális overnight LIBOR-tól függnek, amelyet a British Bankers’ Association weboldalán jelentetnek meg (www.bba.org.uk).

Kereskedési rugalmasság

A CFD a minden piaci körülmény közötti forgalomképességtől kezdve a különféle megbízástípusok használatának lehetőségéig számtalan tekintetben igen rugalmas termék. Megbízástípusok széles választéka áll rendelkezésre, amelyeket kifejezetten a kockázatkezelés és a profitszerzés érdekében fejlesztettek ki. Ha például nyitott pozícióval rendelkezik és nyereség reményében adott áron kiszállna a piacról, akkor limitáras eladási vagy vételi megbízást kell adni azon az áron.

Próbálja ki a demó számlánkat!

A rugalmas megbízások másik típusa a stop megbízás, amivel a veszteségeket lehet korlátozni. A stop loss megbízást jellemzően arra használjuk, hogy kedvezőtlen piaci mozgások esetén kiszálljunk a pozícióból. Ha például nyitunk egy pozíciót, majd meghatározott mértékű, várakozásainkkal ellentétes irányú piaci mozgás esetén ki akarunk szállni belőle, akkor ilyen típusú megbízást használunk. A stop loss megbízás a veszteséges pozíció lezárására szolgál.

Nincs leszállítás vagy lejárati időszak

Más piacokon, például részvényekkel vagy határidős termékekkel való kereskedés esetén a megbízások adott napon, sok esetben egy vagy két napon belül lejárnak. A CFD egyes típusai esetén azonban nem kell megvárni a tranzakciók lejáratának a dátumát. A pozíciót a nyereség vagy a veszteség realizálása érdekében bármikor lezárhatja. Ez vonatkozik a részvény CFD-re, a forex CFD-re és az indexalapú CFD-re, a többi CFD piac azonban határidős árakon alapul, így vannak lejárati időpontok.

Osztalékkorrekciós jóváírás a long pozíciókon

Az osztalékokat az osztalékszelvény nélküli kereskedési nap előtti kereskedési nap zárásakor nyitva levő long pozíciókon (vételeken) jóváírják, a short pozíciókból (eladások) pedig levonják. A korrekció pontos mértéke az adott ország osztalékadózási jogszabályaitól függ.

CFD-k kereskedéskor  korrekció történik az ügyfél számláján minden olyan esetben, amely a mögöttes részvény értékére hatással van, például bónusz részvénykibocsátás, ideiglenes részvény kibocsátása stb. esetén.

"A BPForex a WHSelfinvest magyarországi partnere."